Tiltott fasiszta jelképekkel és jelszavakat skandálva vonultak fel hétfőn egyes tüntetők a nacionalisták által Moszkvában is megrendezett Orosz meneten hétfőn.
A rendőrök mintegy 30 résztvevőt vitt...
Kettős mérce alkalmazásával és a terroristák iránti rokonszenvkeltéssel vádolja a kínai sajtó a nyugati médiát, főképp amerikai CNN-t az október végi Tienanmen-téri terrortámadásról szóló beszámolók m...
Kevesebb mint egytizedére csökkent az üzemanyag-forgalmazók száma Csehországban, miután október elsejével engedélyhez kötötté vált ez a vállalkozás.
A Hospodárské Noviny című gazdasági napilap szer...
Idén először koszorúzott a vajdasági magyar közösség az 1944/45-ös áldozatok tiszteletére felállított új emlékműnél Csúrogon.
Politikai pártok, önkormányzatok, civil szervezetek és magánszemélyek k...
Az „időjárás” szolgáltatásnak most már nem elég a szárazföldi HAARP, hanem már a vízen is működik az időjárást manipuláció rendszer.
Néhány nappal ez előtt egyes médiák szerint Nigériában, a napokban...
Rabszolgamunkára vitt Oroszországba ukrán építőmunkásokat egy nemzetközi banda, amelynek két ukrán tagját már őrizetbe vették a hatóságok, a bűncselekmény fehérorosz szervezőjét még keresik - írta hét...
Kelet-európai holokausztáldozatok fogolyruházatát és személyes használati tárgyait kínálta árverésre az eBay internetes aukciós portál - írta vasárnapi feltáró riportjában egy brit lap. Az eBay azonna...
Azok a "terrorista csoportok" lőtték le a két francia újságírót Maliban, amelyek ellen Franciaország harcot folytat - közölte vasárnap Laurent Fabius külügyminiszter.
A Radio France Internationale ...
Mahmúd Abbász palesztin elnök megígérte John Kerry amerikai külügyminiszternek, hogy az újabb telepesépítkezések ellenére tovább tárgyalnak a megadott kilenc hónapig Izraellel, de Rámalláhban haragsza...
Súlyosan veszélyeztetné London globális pénzügyi központként betöltött szerepét, ha Nagy-Britannia távozna az Európai Unióból - áll a brit gyáripari szövetség (CBI) által a szervezet hétfői éves kongr...
Izraeli szövetségese után is kémkedett Amerika – állította a kormányhoz közeli Iszráel Hajom (Izrael Ma) című újság honlapján vasárnap.
Az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) "elsődleges font...
Benjámin Netanjahu miniszterelnök támogatja egy újabb izraeli határkerítés építését a vitatott Jordán-völgyben, miközben a palesztin-izraeli tárgyalások részben éppen azért jutottak zsákutcába, mert n...
